Segítség
A Magyar Közlöny hiteles, kormányzati portálon történő kiadásáról a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, valamint az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény rendelkezik.
Az információszabadságról szóló törvény kimondja, hogy a Magyar Közlönyt és mellékleteit olyan elektronikus dokumentumként kell közzétenni, amelyet a Magyar Közlöny felelős szerkesztője minősített elektronikus aláírásával és a szolgáltató által kiadott időbélyegzővel lát el. Az elektronikus aláírás ellenőrzéséhez a nyilvános kulcsok elérhetőek. A hitelesség ellenőrzéséről lásd a segítség „Hitelességellenőrzés” fejezetet.
A Magyar Közlöny oldalhű másolata papíron, illetve digitális adathordozón is terjeszthető.
A Kormány által rendeletben kijelölt szerv kérelemre, igazgatási szolgáltatási díj ellenében a Magyar Közlönyről vagy annak egy részéről papírra oldalhű másolatot készít.
Kiadványok
A Kormányzati Portál közlöny-oldalán a Magyar Közlöny és a Hivatalos Értesítő lapszámai találhatóak meg. Felhívjuk figyelmét, hogy a lapszámok a már kihirdetett, de még nem hatályos rendelkezéseket, módosító és hatályon kívül helyezett jogszabályokat, normákat is tartalmazzák!
Jogszabálykeresők
Az adott napon hatályos, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt magyar jogszabályokat és a minősített adatot nem tartalmazó közjogi szervezetszabályozó eszközöket a Kormányzati Portál jogszabálykeresőjében, a Hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteményében (HJEGY) találja!
A kiadványok megtekintése és letöltése
A honlapon a legfrissebb közlönyszámok találhatók .PDF fájlformátumban. A .PDF a jobb egérgomb segítségével letölthető, vagy a bal egérgombbal kattintva megnyitható, ha a felhasználó gépén van .PDF megnyitására alkalmas szoftver. Amennyiben nincs, úgy azt le kell tölteni és telepíteni kell. A .PDF megnyitására alkalmas Adobe Acrobat szoftver ingyenesen letölthető a gyártó oldaláról.
Hitelességellenőrzés
A hitelesség ellenőrzéséhez a Magyar Közlöny oldalról letölthető SDX szoftverre van szükség, amelyet letöltés után telepíteni kell. A telepítés után a közlönyszám .PDF-ikonja melletti "Hitelesség ellenőrzése" gombra kattintva ellenőrizheti az adott szám hitelességét! Segítség a program telepítéséhez.